LABDARÚGÁS

ÚJRA A MEGYEI EGYBEN A FELNŐTT CSAPAT

A 2016/17-es labdarúgó bajnokság a nyáron véget ért. Nyári szünet alatt lehetett és kellett építeni a csapatokat. Tavaly is, és az idén is három cél volt előttünk. Tudva persze, hogy a foci nem termelési verseny, ahol teljesítési százalékokat lehet tervezni, mégis, ha egy klub többet akar a középszerű lébecolásnál, világos, számszerűsíthető, határidőkhöz kötött célokat kell látnia maga előtt az egész csapatnak és vezetőknek egyaránt.

Ami a Besenyszögi Sportegyesület Labdarúgó szakosztályát illeti, az volt az elsődleges cél, - persze titkon- hogy a 2016-17-es bajnokság végén a megye legjobbjai közé kerüljön a csapat. Így a megyei másodosztályban, az első két hely valamelyikét meg kell szerezni a csapatnak. A csapatot a vezetőség és maguk a játékosok is alkalmasnak ítélték arra, hogy a titkon remélt cél megvalósuljon. Az első lépés megtörtént, második helyen végzett csapatunk. A második helyezés azt jelentette, hogy egy osztállyal feljebb lehet lépni és a megyei első osztályba. Végül az a döntés született, hogy a magasabb osztályban indítjuk a csapatokat.

 A második cél az volt, hogy az ifjúsági csapatból (U-19), játékosok kerüljenek a felnőtt csapatban. Ez a feladat csak kismértékben sikerült, de a jövőben megvalósítható lesz egy kis odafigyeléssel. Ezt a célt továbbra is szem tartjuk.

A harmadik cél pedig az volt, hogy a Besenyszögi Sportegyesület felnőtt és ifjúsági csapat játékosai minél inkább csiszolódjanak össze. A megyei felnőtt csapatában bevetni, az ifiben játszott játékost, és ez ne jelentsen számára új feladatot taktikailag. Fizikailag vagy sebességben persze új feladat elé állíthatja őt ez a helyzet, de, mondjuk úgy, intellektuálisan vagy játékrendszer szempontjából ne jelentsen neki semmilyen új kihívást. Ezt a célunkat nem sikerült a legjobban kiaknázni, de tovább kell ezen a megkezdett úton haladni.

A főcélunk az volt, hogy 2017 nyarán, egy ütőképes csapatokat alakítsunk ki, akik a felsőbb osztályban sikeresen szerepelhet. Ennek érdekében a felnőtt keretet erősíteni kívántuk. Annus Árpád a nyáron egy osztállyal feljebb igazolt az NB-III-as Tiszakécskéhez. Sok sikert kívánunk a szerepléséhez. Célunk volt továbbá az, hogy a szurkolókat visszacsábítsuk.  A gyerekcsapatokat illetően létre kellett hozni egy erősebb utánpótlás bázist, az U-16, illetve négy korosztályos Bozsik csoportot a kettő helyett. Erősíteni kell a kapcsolatainkat a Besenyszögi és a Tiszasülyi általános iskolákkal, illetve a helyi és a környékbeli településeken a szülőkkel, hogy hozzák a gyerekeket sportolni.

A nyári átalakulások: érkeztek- Pető Tibor, Onódi Márk, Józan Csaba, Petrik Dávid és később Lakatos András. Az ifjúsági csapatból előre léptek: Nyeső Csaba, Szabó Sebestyén és Koncsik Ádám. Az őszi szezon azt igazolta, hogy elfogytak az új játékosok.

Elsődleges célunkat – ami egy feljutó csapatnál egyértelmű: ne legyünk sereghajtók – az őszi forduló végére elértük.  Ezért mindenkit, aki akár csak egy percet is játszott az ősz szezonban, dicséret illeti. Minden más, a jövőre nézve fontosat ezen a tényen túl lehet (és kell) értékelni. Ősszel nagyon rossznak mondható teljesítményt nyújtottunk, hiszen ez a csapat többre érdemes. Az őszi tizenkét ponthoz kapcsolódó teljesítmény pedig – még úgy is, hogy volt néhány jó meccsünk, még azok között is, amelyeket elvesztettünk – a tavasszal könnyen kevésnek bizonyulhat ehhez az osztályhoz. Ezért a védelemben tovább kell csökkenteni a hibák számát, a középpályán agresszívebbnek kell lennünk, több labdát kell szereznünk és pontosabbnak kell lennünk. És ami a legfontosabb: elöl, be kell lőni a helyzeteinket – sokkal, de sokkal jobb arányban, mint tettük ezt az őszi fordulók jó néhány meccsén. Jobban ki kell tudnunk használni a csapat fiatalságából adódó gyorsaságot és lendületet, egyszersmind – ami idővel persze automatikus lesz – rutinosabbá és kiegyensúlyozottabbá kell válnunk a játékban. A játék javulásához hozzátartozik az egymás megbecsülése is, ami nagyon hiányzott az ősszel. Tavasszal a célunk a középmezőnyben megkapaszkodni!

FELNŐTT LABDARÚGÓ BAJNOKSÁG:            

A 2017/18-as bajnoki évben a felnőttek munkáját Czapkó Tibor irányította, aztán váratlanul felállt az irányító székből. (Ehhez négy fordulóra volt szükség). Nem volt megelégedve a csapat hozzáállásával, sem az eredményekkel. Ez az összetételű csapat többre hívatott. Az új menedzser Miklós József lett, aki az őszt végig levezényelte, de az eredmények továbbra sem jöttek. Sajnálattal kellett tudomásul venni, hogy edzés nélkül, helyenként „nagy mellénnyel” nem lehet eredményesen szerepelni. Az eredményességhez a játékosoktól több alázat szükséges. Küzdeni kell magáért és a csapatért egyaránt. A játékosoknak meg kell tanulni Ön maguk és társaik megbecsülését. A pályán egy célt kell szem előtt tartani, ami nem más, mint elsősorban a győzelem és másodlagosan a tisztességes helytállás a jobb csapatok ellen. Meg kell tanulni, hogy a jobb eredmények csak egységben érhető el.  

1

SZAJOL KLK

15

     13

2

     0

46

  7

 

41

 

2

JÁNOSHIDA SE

15

     12

0

     3

60

18

 

36

 

3

JVSE-Rosenberger

15

     11

0

     4

41

19

 

33

 

4

TÖRÖKSZENTMIKLÓSI FC

15

       9

2

     4

42

16

 

29

 

5

ÚJSZÁSZI VVSE

15

       9

2

     4

33

17

 

29

 

6

KARCAGI SE

15

       8

0

     7

35

31

 

24

 

7

JÁSZFÉNYSZARU VSE

15

       7

3

     5

35

23

 

24

 

8

FEGYVERNEK VSE

15

       7

2

     6

28

31

 

23

 

9

MEZŐTÚRI AFC

15

       7

1

     7

46

36

 

22

 

10

TÓSZEG KSE

15

       6

2

     7

27

30

 

20

 

11

CSÉPA KSE

15

       6

1

     8

27

38

 

19

 

12

KISÚJSZÁLLÁSI SE

15

       5

0

   10

26

53

 

15

 

13

RÁKÓCZIFALVA SE

15

       4

2

     9

26

50

 

14

 

14

BESENYSZÖGI SE

15

       4

0

   11

28

58

 

12

 

15

TISZAFÖLDVÁR VSE

15

       1

3

   11

15

54

 

  6

 

16

JÁSZKISÉR SE

15

       0

2

   13

  8

42

....

  2

 

 

U-19 FÉRFI IFJÚSÁGI BAJNOKSÁG, JÁSZSÁGI CSOPORT:

Az ifjúságiak (U19) edzője Donkó Krisztián, aki igyekezett a játékos állományból a lehető legjobbat kihozni.  Az ifjúságiak az előzetes elvárásoknak megfelelő helyen végeztek. Egyfajta kettőség jellemezte a gárdát, egy kimagasló eredmény után következett egy gyengébb mérkőzés. Hullámzó még a játékosok teljesítménye, úgy gondolom, hogy több alázattal kéne pályára lépniük. Amennyiben sikerül változtatni ezen a két tulajdonságon, akkor a következő szezonban sem vallhat szégyent az utánpótlás.

1

RÁKÓCZIFALVA SE

12

 11

1

   0

 51

13

 

….34

2

JVSE-Roenberger

12

   8

2

   2

 47

19

 

     26

3

JÁSZFÉNYSZARUI VSE

12

   7

1

   4

 30

25

 

     22

4

JÁNOSHIDAI SE

12

   4

2

   6

 34

37

 

     14

5

BESENYSZÖGI SE

12

   4

0

   8

 23

30

 

     12

6

ÚJSZÁSZI VVSE

12

   4

0

   8

 35

52

 

     12

7

JÁSZKISÉRI SE

12

   4

0

   8

 25

47

 

     12

8

TÓSZEG KSE

12

   3

0

   9

 27

49

 

       9

U-16 FÉRFI IFJÚSÁGI BAJNOKSÁG, JÁSZSÁGI CSOPORT:

            Az U-16-osok edzője Lévai Ignác személyében igyekezett egy olyan csapatott összehozni, hogy a kiállás ne jelentsen problémát. A csapat gerincét a Tiszasülyi sulisok alkották. A toborzást tovább kell folytatni és még több jó képességi gyermeket kell leigazolni. Az utánpótlás csapat egyénileg jó képességű játékosokból áll, de össze kell őket kovácsolni egy csapattá.

1

TÓSZEG KSE

12

     11

 1

    0

   79

    8

 

34

 

2

JVSE-Rosenberger

12

       9

 1

    2

   63

  16

 

28

 

3

RÁKÓCZIFALVA SE

12

       8

 0

    4

   73

  29

 

24

 

4

ÚJSZÁSZI VVSE

12

       6

 1

    5

   49

  51

 

19

 

5

JÁNOSHIDAI SE

12

       6

 0

    6

   49

  52

 

18

 

6

JÁSZKISÉRI SE

12

       2

 2

    8

   41

  42

          

  8

 

7

BESENYSZÖGI SE

12

       2

 1

    9

   34

  64

 

  6

(-1 pont)

8

JÁSZFÉNYSZARUI VSE

12

       1

 0

  11

   10

136

 

  3

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezúton is köszönetet mondunk mindazoknak, akik támogatták és támogatni fogják a klubot, és itt első helyen kell említeni Besenyszög Városi Önkormányzatát, akik az anyagi feltételek jelentős részét biztosítja. Szeretném megköszönni Czapkó Tibornak, Donkó Krisztiánnak, Miklós Józsefnek és Lévai Ignác és Szabó Sebestyén önkéntes edzői tevékenységüket, továbbá Csörögi Tibor munkáját, aki az utánpótlás palántákkal foglalkozott. A 2016/17-es bajnoki évben az Ő munkásságuk nem volt eredménytelen, hiszen odaadó munkájuknak meg lett a gyümölcse. Köszönöm azon kevés egyénnek és vállalkozóknak, akik ha nem is anyagiakkal, de valamilyen módon segítették a szakosztályok működését. Köszönet a Besenyszögi Önkormányzatnak, az Idősek Otthonának, a Besenyszögi és Tiszasűlyi általános iskolák Vezetőinak, Balogh Balázsnak, Gyáfrásné Czapkó Éva  Györe Sándornak, Kiss Tibor és kollektívájának (GoodsMarket), Kiss Juci boltnak, Lévai Ignácnak, Nagy Gábornak, Vídó Istvánnak, Nyeső Illésnek, Polgár Jánosnak, Szilák Sándor, Szurmai Istvánnak, Stránszki Tamásnak,   pályakarbantartást végzőknek, rendezőknek, valamennyi jó szándékú segítőknek és nem utolsó sorban azoknak a szurkolóknak, akik kitartottak az ősszel  mellettünk. Köszönjük a munkájukat.

Kérnék minden Besenyszögi sportszerető embert, hogy támogassa a Besenyszögi Sportegyesület, hogy minél jobb eredményeket érjünk el! Kérek mindenkit, hogy jöjjenek mérkőzéseinkre és szurkoljanak, buzdítsák a játékosainkat a szép és jobb eredményekért, amivel tovább öregbítik Városunk hírnevét.

 

TAO PÁLYÁZAT 2014/2015

Kattintson a képre a nagyobb méretben történő megtekintés érdekében.

 A  sportfejlesztési koncepció letöltéséhez kattintson ide.
A kötlségvetés letöltéséhez kattintson ide.
 

 

Szavazás

Ki lesz a csapatunk 2014/15 évi házi gólkirálya?

Peszeki Patrik (196)
40%

Annus Árpád (142)
29%

Danajka Balázs (66)
13%

Tímári Csaba (91)
18%

Összes szavazat: 495

Szavazás

Ki lesz a 2014/15 év bajnoka az OTP Bank Ligában?

Videoton (91)
4%

MVM-Paks (29)
1%

Diósgyőri VTK (249)
12%

MTK Budapest (127)
6%

Újpest FC (830)
41%

Lombard Pápa Termál FC (76)
4%

Ferencvárosi TC (608)
30%

DVSC-TEVA (34)
2%

Összes szavazat: 2044

Elérhetőség

Besenyszög SE

Újdonságok

Őszi harmadik forduló

2014.09.08 10:12
MEGYEI III. OSZTÁLY Harmadik forduló: 2014. szeptember hó 6...

Őszi második forduló

2014.09.01 12:00
Megyei III. osztály 2.forduló U 21. férfi ifjúsági: Besenyszögi SE – Tiszaszőlősi KSE...

Őszi első forduló <- Ide kattintva olvashatja a cikket

2014.08.25 10:54
Őszi első forduló   Besenyszög SE ifjúsági csapata: Állnak: Szabó Sebestyén, Nyeső Attila,...

Labdarúgóink felkészülése a bajnokságra. <-Ide kattintva olvashatja a cikket.

2014.08.18 20:54
LABDARÚGÓINK FELKÉSZÜLÉSE A...
<< 1 | 2 | 3