Őszi hatodik forduló

2014.09.29 10:47

MEGYEI III. OSZTÁLY

Hatodik forduló: 2014. szeptember hó 27-28.

                A bajnokság hatodik fordulójában csapatunk Jászszentandrásra látogatott, Aa felnőtt bajnokságban ellenlábasaink: Kenderes hazai pályán fogadta Tiszaszőlős csapatát, addig a Cserkeszőlő Szolnokra látogatott. A három mérkőzésen a veretlenek kiizzadták a győzelmet. Így mindhárom csapat őrzi veretlenségét.  

Férfi ifjúsági bajnokság:

Tiszaszőlősi KSE csapata sem veretlen a mezőnyben.

FC JÁSZSZENTANDRÁS   -  BESENYSZÖGI       2 - 6   (0 - 2)                  Jászszentandrás: 20 néző

                Játékvezető:  Markóth István    segítője: Major István.

FC Jászszentandrás: Molnár – Bata Zs. – Tóth -  Hegyi – Németh – Farkas – Morvai – Bartus – Jámbor – Bata T. – Balogh –

Besenyszög: Szabó S – Fejes L (Varga P. 66.)– Gilszki P (Szabó Gy. 46.) - Gólya – Héja N(Czakó T. 77.) – Koncsik Á– Nyeső A  – Varga T. – Lévai Z.(Papp D. 75.) – Serfőző A - Danajka B. –

Csere: Bihari - Kóczián

Góllövők:  Hegyi Z. (53., 84.) illetve Danajka B. (17., 35.),  Serfőző A. (48., 50.), Varga T. (60., 73.)

Sárga lap: Morvai (37.), Bata T. (66.), Németh (70.)illetve Serfőző A (37.), Danajka (72.)

                                Napsütötte időben kezdődött a mérkőzés. Mindkét csapat a biztonságos játékra törekedett az első percekben. Tízpercnyi játék után kezdte szövögetni, támadásait csapatunk, majd a 17. percben bevette Danajka a hazaiak kapuját. Tovább támadott csapatunk és a félidőre két gólos előnnyel vonult az öltözőbe. Fordulás után Serfőző pontot akart tenni a mérkőzésre és a 48. és 50. percben két góllal törte meg a hazaiak „futbalozási” kedvét. Az ünneplés közepette a hazaiak is betaláltak, jelezvén, hogy nincs még vége a mérkőzésnek. Így 1 – 4-es állásnál folytatódott a mérkőzés. A 60. és 73. percben Varga T. végleg bebiztosította a vendég győzelmet. A vendégek már hazafelé készültek, amikor a hazaiak csatára egy az egyben vezette a labdát kapunkra és a tehetetlen kapusunk mellett elgurította a szépítő gólt. A továbbiakban már nem történt különös esemény. Fiataljaink, nagy kedvvel és jól játszották a labdarúgást. Megérdemelten hozták el a három bajnoki pontot és így a dobogóra kerültek.

Férfi felnőtt bajnokság:

A VERETLENEK BEGYŰJTÖTTÉK A HÁROM BAJNOKI PONTOT

VERETLENEK: Besenyszögi SE, Cserkeszőlői SE és a Kenderes I.

A bajnokság ötödik fordulójában csapatunk hazai pályán fogadta a szolnoki Lurkó Focimánia-t, aki még pont nélkül állt. A pontveszteség nélküli Kenderes I. Kunmadarasra látogatott ahol pontot vesztett. 

FC JÁSZSZENTANDRÁS – BESENYSZÖGI SE       0 - 1      (0 - 0)         Jászszentandrás: 70 néző

Játékvezető: Gulácsi Antal          segítői: Markóth István és Major István

FC JÁSZSZENTANDRÁS: Pádár – Tajti Zs. – Katona – Holló – Kovács – Torba Á. – Farkas – Torba B. – Torba M. – Rátkai – Deli (Terenyei (55.) -

BESENYSZÖG: Sléder G. – Varga N. – Fejes L. - Tímári Cs. (Peszeki P. 39.) – Hajdú P (Kovács M. 72.)- Telek P – Czapkó T. – Bali I. _ Jánosi – Donkó K. (Fullajtár 43.) – Kiszely SZ. -

További cserék: Tajti,  illetve Szabó S, Kecső K,  Csajbók Á.

Góllövők: nem volt illetve Bali (89.)

Sárga lap: Tajti (74.) illetve Varga N.(40.), Bali I. (50.), Jánosi (56.), és Fejes L. (92.)

                Közepes talajú pályán mindkét csapat támadólag lépett fel. Csapatunk némi mezőnyfölényre tett szert. Mindkét csapat csatárai hibáztak, a kapusok jól állták a sarat. Az első félidőben (39.) középpályásunkat, Tímári Csabát, az ellenfél játékosa sípcsonton rúgta és harcképtelenné vált. A 43. percben Donkó K.- nál „fogyott” el a levegő, mivel egészségi állapota még nem tért vissza, újabb kényszer csere.  A félidőben egyik csapat sem volt eredményes.

                A második félidőben némi mezőny fölényben volt csapatunk, de továbbra is gólképtelenek voltak csatáraink. Ugyanez mondható el a hazaiakról is.  A kemény mérkőzésen már a durvaság is megjelent. Játékosaink minden helyzetet megmagyaráztak, amit a játékvezető nem tolerált így ismét gyűjtögettük a sárga lapokat, melyek elkerülhetetlenek lettek volna. Gigászi küzdelem folyt a pályán a győztes gólért, de az idő vészesen fogyott.  A 73. percben, Hajdú Péter egy medve puszinak lett az áldozata, újabb csere. A 89. percben, szöglet utáni kavarodásból Bali Imre ébredt és kapuba juttatta a labdát. Egy nulla javunkra. A játékvezető a sok reklamálást hosszabbítással büntette és még az utolsó sárgalapos figyelmeztetést is mi kaptuk. Nehéz, időnként durva mérkőzésen győztünk, és így továbbra is őrzi csapatunk veretlenségét. A fiúk ma nagyon, nagyot küzdöttek a jól védekező hazaiak ellen.

                A mai mérkőzésen a játékvezető és segítői nem befolyásolták a mérkőzést.

Eredmények:

Felnőtt bajnokság állása:

 

 

 

 

2014.09.27

Szombat

15:00

KENGYEL LSE

-

KUNMADARAS KSE

 

3

-

3

   

15:00

KENDERES I.

-

TISZASZŐLŐSI KSE

 

2

-

1

 

2014.09.28

Vasárnap

15:00

LURKÓ FOCIMÁNIA

-

CSERKESZŐLŐI SE

 

2

-

3

   

15:00

FC JÁSZSZENTANDRÁS

-

BESENYSZÖGI SE

 

0

-

1

 

 
 

 

hely

     

csapat

 

M

   

GY

   

D

   

V

   

LG

   

KG

   

GK

   

P

     

megjegyzés

 

 

 

1.

     

KENDERES I.

 

5

   

4

   

1

   

0

   

 12

   

  4

   

 8

   

13

       
 

 

2.

     

CSERKESZŐLŐI SE

 

5

   

4

   

1

   

0

   

 10

   

  5

   

 5

   

13

       
 

 

3.

     

BESENYSZÖGI SE

 

5

   

3

   

2

   

0

   

   7

   

  4

   

 3

   

11

       
 

 

4.

     

KUNMADARAS KSE

 

6

   

2

   

3

   

1

   

 19

   

  8

   

11

   

  9

       
 

 

5.

     

FC JÁSZSZENTANDRÁS

 

6

   

2

   

1

   

3

   

8

   

11

   

 -3

   

  7

       
 

 

6.

     

KENGYEL LSE

 

5

   

1

   

2

   

2

   

8

   

11

   

 -3

   

  5

       
 

 

7.

     

JÁSZJÁKÓHALMI KSE

 

5

   

1

   

1

   

3

   

5

   

6

   

 -1

   

  4

       
 

 

8.

     

TISZASZŐLŐSI KSE

 

5

   

0

   

2

   

3

   

7

   

11

   

 -4

   

  2

       
 

 

9.

     

LURKÓ FOCIMÁNIA

 

6

   

0

   

1

   

5

   

10

   

26

   

-16

   

  1

       

 

 

 

U-21 férfi ifjúsági bajnokság állása:

 

 

 

 

2014.09.27

Szombat

13:00

KENDERES I.

-

TISZASZŐLŐSI KSE

 

5

-

1

   

13:00

KENGYEL LSE

-

KUNMADARAS KSE

 

2

-

14

 

büntetőkkel:

 

1

-

1

 

2014.09.28

Vasárnap

13:00

LURKÓ FOCIMÁNIA

-

CSERKESZŐLŐI SE

 

4

-

2

   

13:00

FC JÁSZSZENTANDRÁS

-

BESENYSZÖGI SE

 

2

-

6

 

 
 

 

hely

     

csapat

 

M

   

GY

   

D

   

V

   

LG

   

KG

   

GK

   

P

     

megjegyzés

 

 

 

1.

     

LURKÓ FOCIMÁNIA

 

5

   

4

   

0

   

1

   

20

   

  7

   

13

   

12

       
 

 

2.

     

KENDERES I.

 

5

   

4

   

0

   

1

   

19

   

  8

   

11

   

11

     

(-1 pont)

 

 

3.

     

BESENYSZÖGI SE

 

5

   

3

   

1

   

1

   

16

   

  9

   

  7

   

10

       
 

 

4.

     

TISZASZŐLŐSI KSE

 

4

   

3

   

0

   

1

   

18

   

  7

   

11

   

  9

       
 

 

5.

     

FC JÁSZSZENTANDRÁS

 

6

   

3

   

0

   

3

   

18

   

19

   

 -1

   

  9

       
 

 

6.

     

KUNMADARAS KSE

 

6

   

2

   

1

   

3

   

22

   

25

   

 -3

   

  7

       
 

 

7.

     

CSERKESZŐLŐI SE

 

5

   

2

   

0

   

3

   

10

   

17

   

 -7

   

  6

       
 

 

8.

     

JÁSZJÁKÓHALMI KSE

 

5

   

1

   

0

   

4

   

10

   

13

   

 -3

   

  3

       
 

 

9.

     

KENGYEL LSE

 

5

   

0

   

0

   

5

   

  5

   

33

   

-28

   

 -1

     

(-1 pont)

 

 
 
 

 

A hetedik forduló mérkőzései: (2014.10.04-05.)

014.10.04

Szombat

15:00

  KUNMADARAS KSE

-

JÁSZJÁKÓHALMI KSE

       
   

15:00

  CSERKESZŐLŐI SE

-

FC JÁSZSZENTANDRÁS

       

 

   

15:00

  BESENYSZÖGI SE

-

KENDERES I.

       

2014.10.05

Vasárnap

15:00

  TISZASZŐLŐSI KSE

-

KENGYEL LSE

 

               

Az ifjúsági mérkőzések 13.00 órakor kezdődnek.           

 

Besenyszög.2014.szeptember 29.

                                                                               Farkas Géza SE Elnök