Őszi tizedik forduló

2014.10.27 10:39

MEGYEI III. OSZTÁLY

Tízeik forduló: 2014. október hó 25-26.

CSAPATUNK HAZAI PÁLYÁN BETLIZETT

FÉRFI FELNŐTT BAJNOKSÁG:

 BESENYSZÖGI SE – KUNMADARASI KSE       0 - 0      (0 - 0)            Besenyszög: 81 néző

Játékvezető: Bús Ákos                 Segítői: Virágh Zoltán és Ivády Imre

BESENYSZÖG:  Sléder G. – Varga N. – Czapkó T. - Fejes L. (Deregi 79.)– Kiszely Sz. – Annus Á. - Kiszely T.  – Fullajtár (Telek P. 75.) – Somogyi Sz.  –  Bali I. – Jánosi D. -

Edző: Czapkó Tibor

KUNMADARASI  KSE: Csík – Federics – Kocsis – Rózsa Zs. – Tóth – Koszta – Rózsa I. – Rózsa S. II. – Nagy – Rózsa S. I. ( Tasdi. 50.) – Szemcsák -   

 Edző: Perszi Sándor

További cserék: Peszeki P., Tímári Cs., Csajbók Á., Kecső K.  illetve  Nagy R.

Sárga lap: Fullajtár (26.), Fejes L.(43.), Varga N.(65.) illetve  Rózsa I. (26.), Rózsa Zs. (48.), Tóth (48.),

                  Rózsa S. I.(48.) Csík (83.)

                A mérkőzést napsütéses időben rendezték meg. A sok eső után kisütött végre a nap is. A pálya talaja a körülményekhez képest jól elő volt készítve. Egy jó mérkőzéshez minden adott volt, már csak be kellett gyűjteni a három pontot.

 A hazaiak igencsak bekezdtek, helyzetek sorozatát dolgozták ki. A vendégek sem vonultak sündisznóállásba és szövögették támadásaikat. Felváltva forogtak veszélyben a kapuk. Egyenlő erők küzdelme, időnként durva játék jellemezte a mérkőzést.  A durvaságban a vendégek jeleskedtek. A kapusok felváltva hárították a kapura küldött lövéseket, amelyek ha ritkán is, de veszélyesek voltak. A hazaiak mezőfölénye az első félidőben nem volt eredményes. A játékvezető csak a hazaiaknak mutatta fel a sárga lapot, hol ott a Madarasiak már régen túllépték a kemény játékot, hiszen alattomosan és durván keménykedtek. Szünetig nem változott az eredmény, egyik csapat sem talált a hálóba.

                A hazai csapat egy pillanatra benn maradt az öltözőben és a vendégek tűz alá vették kapunkat, és kellett a szerencse is, hogy nem kaptunk gólt. A 48. percben aztán villogtak a sárga lapok. Egy perc és három sárga a vendégeknek.  A vendégek még jobban bekeményítettek és az eszközökben sem válogattak. Többször állt a játék kőkemény belemenések miatt, illetve már időhúzás is közre játszott a vendégeknél.  A hazaiak tovább fokozták a nyomást a vendégek kapujára, szöglet után szöglet következett, de nem volt eredménye. Egyre jobban izzott a pálya, egyre több volt a véghajrában a szabálytalanság, de gól már nem született.

                Nagy iramú mérkőzésen igazságos döntetlen született. A hazaiak ma sem álltak a szerencsés csillagzat alatt, hiszen nem találták meg a góllövő cipőjüket. A BSE továbbra sem tudja a Madarasi csapatot legyőzni. Fájó volt a mai döntetlen ezen az egy gólos mérkőzésen.

                A játékvezető nem nyúlt bele a mérkőzés eredményébe. Két esetben is tizenegyest kellett volna ítélnie, de a síp néma maradt. Későn nyúlt a zsebébe, így már csak olaj volt a tűzre, amikor rendet akart teremteni a pályán. Az elején kellett volna megfogni a durva játékot, melyet a későbbiekben már a sárga lapokkal sem tudott megállítani.

 

További eredmények:

                                                                                                           felnőtt        ifjúsági

                    FC Jászszentandrás -  Kenderes I.                                     4 – 0           0 - 2                                           

                    Lurkó Focimánia      -  Kengyel LSE                                   3 – 4           3 - 2                                         

                    Cserkeszőlői SE       -  Jászjákóhalmai SE                                           7 - 0                                                                          

Felnőtt bajnokság állása:

 

1.

     

CSERKESZŐLŐI SE

 

8

   

6

   

2

   

0

   

21

   

  7

   

 14

   

  20

       
 

 

2.

     

BESENYSZÖGI SE

 

9

   

5

   

3

   

1

   

11

   

  7

   

   4

   

  18

       
 

 

3.

     

KENDERES I.

 

9

   

5

   

2

   

2

   

19

   

15

   

   4

   

  17

       
 

 

4.

     

KUNMADARAS KSE

 

9

   

3

   

5

   

1

   

23

   

10

   

 13

   

  14

       
 

 

5.

     

FC JÁSZSZENTANDRÁS

 

9

   

3

   

1

   

5

   

14

   

16

   

  -2

   

  10

       
 

 

6.

     

TISZASZŐLŐSI KSE

 

8

   

2

   

2

   

4

   

15

   

15

   

   0

   

    8

       
 

 

7.

     

JÁSZJÁKÓHALMI KSE

 

8

   

2

   

2

   

4

   

10

   

10

   

   0

   

    8

       
 

 

8.

     

KENGYEL LSE

 

9

   

2

   

2

   

5

   

13

   

29

   

-16

   

    7

     

(-1 pont)

 

 

9.

     

LURKÓ FOCIMÁNIA

 

9

   

1

   

1

   

7

   

19

   

36

   

-17

   

    4

       

     

 
 
 

 

A tizenegyedik forduló mérkőzései: (2014.11.01-02.)

2014.11.01. szombat    14.00 óra  KENGYEL LSE                  -  FC JÁSZSZSENTANDRÁS

                                      14.40 óra  KUMNMADARSI KSE     -  CSERKESZŐLŐI SE      

2014.10.26. vasárnap   14.00 óra  TISZASZŐLŐSI KSE           -  BESENYSZÖGI SE

                                      14.00 óra  JÁSZJÁKÓHALMAI SE   -  LURKÓ FOCIMÁNIA

 

Az ifjúsági mérkőzések 12.00 órakor kezdődnek.

Férfi ifjúsági bajnokság:

BESENYSZÖGI SE   - KUNMADARASI KSE      9 - 0   (5 - 0)                Besenyszög: 15 néző

                Játékvezető:  Virág Zoltán    segítője: Ivády Imre

BESENYSZÖGI SE: Szabó S  – Lévai Z. (Nyeső A. 53.) – Danajka B.  – Fejes L. (Varga P. 46.) – Héja N. – Papp Dominik (Hanga M.67.)– Gilszki P. (Szabó Gy. 64.) – Serfőző A. -  Nyeső Cs. – Gólya A. (Varga T. 67.) - Koncsik Á. –

Edző: Sléder Gábor

KUNMADARASI KSE: Nagy R. – Nagy V. –Kovács D. – Pékó – Lakatos – Tasi – Koszta – Horváth – Nagy K. – Kovács R. –Farkas -

Edző: Tóth Sándor

Góllövők:  Danajka (24.),  Fejes L.(31, 32, 42.), Serfőző A. (34, 53, 77), Gólya A.(50.), Varga P.(80.)

Sárga lap: hazaiaknál nem volt illetve Nagy K. (53.), Kovács R. (69.)

                Kissé borús időben, de jó hangulatban kezdődött a mérkőzés. Csapatunk támadólag lépett fel. Szépen szövögették támadásaikat a fiataljaink. A vendégek nem tudták támadásainkat sem megtörni, sem lassítani. A 20. percben aztán beindult a gólgyártás, amit a szünetig még négy követett. Nagy lendületben és magabiztosan rúgta az ifjúság a labdát.

                A szünet után tovább folytatódott a gólgyártás. A vendégeknek csak statisztaszerep jutott. A hazaiak nem lazítottak és lehengerelték ellenfelüket. Kilenc nulla. Ez lett a végeredmény.

                A hazaiak valamennyi játékosát dicséret illeti, hiszen a mérkőzésen végig koncentráltan játszottak, és nem lazítottak. A mérkőzés folyamán „örömjáték” folyt a pályán a hazaiak részéről. Teljes felszabadultság jellemezte a játékosokat az első perctől az utolsóig. Szép volt fiúk.

                Játékvezetőnek könnyű dolga volt, a végig sportszerű mérkőzésen.

Férfi ifjúsági (U-21) bajnokság állása:

1.

     

KENDERES I.

 

9

   

6

   

2

   

1

   

31

   

14

   

17

   

  19

     

(-1 pont)

 

 

2.

     

TISZASZŐLŐSI KSE

 

7

   

6

   

0

   

1

   

44

   

  9

   

35

   

  18

       
 

 

3.

     

BESENYSZÖGI SE

 

9

   

5

   

3

   

1

   

33

   

14

   

19

   

  18

       
 

 

4.

     

LURKÓ FOCIMÁNIA

 

8

   

5

   

1

   

2

   

29

   

21

   

  8

   

  16

       
 

 

5.

     

FC JÁSZSZENTANDRÁS

 

9

   

5

   

0

   

4

   

27

   

23

   

  4

   

  15

       
 

 

6.

     

CSERKESZŐLŐI SE

 

9

   

4

   

0

   

5

   

21

   

23

   

 -2

   

  12

       
 

 

7.

     

KUNMADARAS KSE

 

9

   

3

   

1

   

5

   

36

   

43

   

  -7

   

 10

       
 

 

8.

     

JÁSZJÁKÓHALMI KSE

 

9

   

1

   

0

   

8

   

13

   

41

   

-28

   

   3

       
 

 

9.

     

KENGYEL LSE

 

9

   

0

   

1

   

8

   

10

   

56

   

-46

   

   0

     

(-1 pont)

 

GÓLVÁGÓK:

Férfi ifjúsági:              1. Tari Krisztián          16 gólos          Kunmadarasi KSE

                                   2. Molnár Viktor         14 gólos          Kenderes I.

                                   3. Guti Patrik Alex      13 gólos          Tiszaszőlősi KSE

                                   4. Danajka Balázs       8 gólos           Besenyszögi SE

                                       Barkóczi Alex          8 gólos           Tiszaszőlősi KSE

                                       Diós Márk               8 gólos           Lurkó Focimánia

                                   7. Fejes Levente          7 gólos           Besenyszögi SE

                                       Varga Zoltán            7 gólos           Tiszaszőlősi KSE

                                       Téren Zoltán            7 gólos           Cserkeszőlői SE

                                  10. Varga Tamás          6 gólos           Besenyszögi SE

                                  11. Serfőző Attila          5 gólos           Besenyszögi SE

                                       Nagy Bence            5 gólos           Tiszaszőlősi KSE

                                       Jónás Alex              5 gólos           Tiszaszőlősi KSE

 

Férfi felnőtt:              1. Lakatos Viktor        8 gólos                        Kenderes I.

                                   2. Hatos Csaba         7 gólos                        Cserkeszőlői SE

                                       Nagy Ferenc         7 gólos           Kunmadarasi KSE

                                   4. Csomós Attila       5 gólos           Lurkó Focimánia

                                   5. Koszta Robert       4 gólos           Kunmadarasi KSE

                                       Darai Richard        4 gólos           Tiszaszőlősi KSE

                                       Kocsmár Roland   4 gólos           Tiszaszőlősi KSE

Besenyszög.2014.október 20.                                                                 

                                                                           Farkas Géza SE Elnök